KIVÉTELEK A JÓTÁLLÁS ALÓL
E jótállás nem vonatkozik olyan termékre, amely használata nem a termékhez mellékelt használati útmutatóban leírt módon,
nem a rendeltetési célnak megfelelően, elővigyázatlanul, balesetet okozó módon történt, vagy amely külső tényező által
előidézett kárt szenvedett el. E jótállás nem vonatkozik olyan termékre, amelyet nem az előírt készülékhez vagy rendszerhez
csatlakoztattak, illetve amelyet módosítottak, illetve szét- vagy összeszereltek. E jótállás nem vonatkozik az olyan érzékelőkre
vagy betegvezetékekre, amelyek regeneráláson, felújításon vagy újrahasznosításon estek át.
A MASIMO SEM A VEVŐVEL, SEM BÁRMILYEN MÁS SZEMÉLLYEL SZEMBEN NEM FELELŐS SEMMILYEN VÉLETLEN, KÖZVETETT,
KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT (BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN AZ ELMARADT HASZNOT IS), MÉG
AKKOR SEM, HA A MASIMO ELŐRE TÁJÉKOZTATÁST KAPOTT ILYEN KÁR LEHETŐSÉGÉRŐL. A VEVŐNEK ELADOTT BÁRMILYEN
TERMÉK VONATKOZÁSÁBAN A MASIMO FELELŐSSÉGE (SZERZŐDÉS, JÓTÁLLÁS, KÁRESEMÉNY VAGY MÁS IGÉNY FORMÁJÁBAN)
SEMMILYEN ESETBEN SEM HALADHATJA MEG AZT AZ ÖSSZEGET, AMELYET A VEVŐ FIZETETT AZ IGÉNYBEN SZEREPLŐ
TERMÉK(EK)ÉRT. A MASIMO SEMMILYEN ESETBEN SEM TARTHATÓ FELELŐSNEK AZ OLYAN TERMÉKKEL KAPCSOLATBAN
BEKÖVETKEZETT KÁRÉRT, AMELY REGENERÁLÁSON, JAVÍTÁSON VAGY ÚJRAHASZNOSÍTÁSON ESETT ÁT. A JELEN RÉSZBEN
EMLÍTETT KORLÁTOZÁSOK ÚGY TEKINTENDŐK, HOGY NEM ZÁRNAK KI SEMMILYEN OLYAN FELELŐSSÉGET, AMELY A TERMÉKRE
VONATKOZÓ FELELŐSSÉGI JOGSZABÁLYOK SZERINT TÖRVÉNYESEN NEM ZÁRHATÓ KI EGY SZERZŐDÉS KERETEIN BELÜL.
HALLGATÓLAGOS ENGEDÉLY KIZÁRÁSA
EZT AZ EGY BETEGNÉL HASZNÁLHATÓ ÉRZÉKELŐT ÖN ÚGY HASZNÁLHATJA, HA BETARTJA A MASIMO ÁLTAL LEVÉDETT,
KIZÁRÓLAG EGY BETEGNÉL HASZNÁLATOS ESZKÖZÖKRE VONATKOZÓ SZABADALMAKAT. ENNEK ELFOGADÁSA VAGY
A TERMÉK HASZNÁLATA RÉVÉN ÖN TUDOMÁSUL VESZI ÉS ELFOGADJA, HOGY A TERMÉK A GYÁRTÓ ENGEDÉLYE SZERINT
EGYNÉL TÖBB BETEGNÉL NEM HASZNÁLHATÓ FEL. AZ ÉRZÉKELŐK CSAK EGY BETEGEN HASZNÁLHATÓK; HASZNÁLAT
UTÁN DOBJA KI ŐKET.
EZEN ÉRZÉKELŐ MEGVÁSÁRLÁSA VAGY BIRTOKLÁSA NEM JELENT SEMMILYEN KIFEJEZETT VAGY BENNFOGLALT
ENGEDÉLYT ARRA, HOGY AZ ÉRZÉKELŐ RAINBOW ÉRZÉKELŐ ALKALMAZÁSÁRA KÜLÖN JÓVÁHAGYÁSSAL NEM
RENDELKEZŐ ESZKÖZZEL LEGYEN HASZNÁLVA.
VIGYÁZAT! AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK SZÖVETSÉGI TÖRVÉNYEI SZERINT AZ ESZKÖZ CSAK ORVOS
ÁLTAL VAGY ORVOSI RENDELVÉNYRE ÁRUSÍTHATÓ.
Az eszközt csak szakképzett személyek használhatják. A termék alkalmazására vonatkozó teljes tájékoztatást, többek között
a javallatokat, az ellenjavallatokat, a figyelmeztetéseket, az óvintézkedéseket és a nemkívánatos eseményeket lásd
a használati útmutatóban.
SZIMBÓLUM
Kövesse a használati
útmutatót.
További információkért lásd
a használati útmutatót.
Gyártó
Gyártás dátuma ÉÉÉÉ-HH-NN
Lejárat: ÉÉÉÉ-HH-NN
Újrafelhasználása tilos/Csak
egy betegnél használható
Nem steril
Nem tartalmaz természetes
LATEX
latexgumit.
Az útmutatók, használati utasítások és kézikönyvek elérhetők elektronikus formátumban a következő weboldalon:
http://www.Masimo.com/TechDocs
Megjegyzés: Az eIFU (elektronikus használati útmutató) nem áll rendelkezésre CE-jelölést használó országokban.
PCX-2108A
02/13
Szabadalmak: http://www.masimo.com/patents.htm
A Masimo, a SET, , az SpMet, az SpHb és a rainbow a Masimo Corporation szövetségileg bejegyzett védjegye.
JELENTÉS
SZIMBÓLUM
JELENTÉS
Külön gyűjtendő elektromos
és elektronikus hulladék
(WEEE).
Tételkód
Katalógusszám (típusszám)
Masimo hivatkozási szám
Nagyobb mint
Kevesebb mint
Tárolási páratartalomra
vonatkozó korlátozás
Törékeny; óvatos
kezelést igényel.
77
SZIMBÓLUM
JELENTÉS
Vigyázat! Az Amerikai Egyesült
Államok szövetségi törvényei
szerint az eszköz csak orvos által
vagy orvosi rendelvényre
árusítható.
Az orvostechnikai eszközökről
szóló 93/42/EGK irányelvnek
való megfelelés jele
Meghatalmazott képviselő az
Európai Közösségben
Testtömeg
Tárolási hőmérséklet-tartomány
Tartsa szárazon.
Ne használja, ha a csomagolás
megsérült.
Légköri nyomásra
vonatkozó korlátozás
7532E-eIFU-0218