A Crock-Pot® sauté lassúfőző első használata előtt távolítsa el a csomagolást, majd mossa el a fedőt és a kivehető
főzőedényt meleg, mosószeres vízben, majd szárítsa meg őket alaposan.
FONTOS FIGYELMEZTETÉSEK: Egyes konyhapultok és asztallapok nem alkalmasak arra, hogy kibírják az egyes
berendezések által tartósan generált hőt. A felmelegedett készüléket ne tegye lakkozott fából készült asztalra. Javasoljuk,
hogy tegyen a Crock-Pot
®
károsodását.
A készülék használata során kezdetben egy kis füst és/vagy kellemetlen szag jelentkezhet. Ez sok fűtőberendezésnél
teljesen normális jelenség, mely néhány használat után megszűnik.
ÖSSZESZERELÉS:
1.
Helyezze bele a kivehető főzőedényt a melegítő alapegységbe. A két gőzelvezető nyílást úgy állítsa be, hogy azok az
egység hátoldalára kerüljenek, és arra vezessék el az esetlegesen kiszabaduló gőzt a készülék első oldala felől.
2.
Helyezze rá a fedőt a kivehető edényre.
Az öntött fémből készült kivehető főzőedény és az üvegfedő ellenáll az extrém hőmérsékletnek, ezért a sütőben
is használható. A főzőedény hűtőben vagy fagyasztóban is tárolható. A főzőedény ezután közvetlenül a melegítő
alapegységbe helyezhető egyenesen a hűtőből (főzés előtt mindig teljesen engedje fel a fagyasztott ételeket). Ez
a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy Ön ugyanazt a főzőedényt használja ételkészítéshez, lassú főzéshez, valamint
maradékok tárolására és újramelegítésére is. A magas falú kialakításnak és az üvegfedőnek köszönhetően főzés közben
nem fröccsen ki az étel. Használja a főzőedényt hirtelen sütéshez, olajban sütéshez, barnításhoz/pirításhoz, kevergetve
pirításhoz, stb. Nagy mennyiségű étel készítéséhez is ideális választás.
A kivehető főzőedény indukciós főzőlapon nem használható.
1.
Tegye bele a hozzávalókat a kivehető főzőedénybe, majd fedje le az üvegfedővel.
2.
Dugja be a Crock-Pot
A módválasztó segítségével válassza ki az 1-es (ALACSONY) vagy a 2-es (MAGAS) üzemmódot.
3.
4.
Állítsa be a főzési időt az időzítés-szabályozóval. Az időzítés-szabályozó 30 perces időközöket enged beállítani. Ne
feledje, hogy amennyiben az időzítő beállítását követően Ön 1-esről 2-esre (vagy fordítva) változtatja a főzési módot,
az időzítő visszaáll 0:00-ra, és Önnek újra meg kell adnia a főzési időt.
5.
A főzési idő beállítása után a Crock-Pot
vissza.
6.
A főzési idő lejártakor a Crock-Pot
a kijelzőn mozgó vonalak (- - - -) látszódnak, amelyek lassan, ciklikusan haladnak fentről lefelé. A Crock-Pot
mindaddig melegen tartó üzemmódban marad, amíg Ön 0-ra (készenléti üzemmódba) nem állítja a módválasztót,
vagy ki nem húzza a készüléket a konnektorból. A melegen tartó üzemmódra manuálisan is bármikor átkapcsolhat a
módválasztó
állásba történő fordításával.
FIGYELMEZTETÉSEK:
•
Ha főzés közben áramszünet következik be, az áramellátás helyreállásakor minden főzési beállítás elvész, a készülék
készenléti állapotban lesz, a bekapcsolást jelző lámpa pedig villogni fog. Ha nem tudja, mennyi ideig volt áramszünet,
előfordulhat, hogy az étel már nem fogyasztható biztonsággal, ezért javasoljuk, hogy dobja ki azt.
•
Ne töltse túl az edényt. Javasoljuk, hogy maximum a háromnegyedéig töltse meg.
•
Főzés közben mindig hagyja rajta az edényen a fedőt a javasolt ideig. A főzés első két órájában ne vegye le a fedőt,
hogy az edény belseje kellően felmelegedjen.
•
Soha ne használjon fém eszközöket, hogy elkerülje a főzőedény tapadásmentes felületének sérülését.
•
Mindig viseljen edényfogó kesztyűt, amikor hozzáér a fedőhöz vagy a kivehető főzőedényhez.
•
A főzés végén és tisztítás előtt húzza ki a készüléket a konnektorból.
All manuals and user guides at all-guides.com
ELŐKÉSZÜLET A HASZNÁLATRA
sauté lassúfőző alá hőszigetelő lapot vagy edényalátétet, hogy elkerülje a felület esetleges
KIVEHETŐ FŐZŐEDÉNY
A SAUTÉ LASSÚFŐZŐ HASZNÁLATA
sauté lassúfőző készüléket a konnektorba. A bekapcsolt állapotot jelző fény világítani kezd.
®
sauté lassúfőző melegedni kezd, és az időzítő 1 perces időközönként számol
®
sauté lassúfőző melegen tartó üzemmódra kapcsol. Melegen tartó üzemmódban
®
74
sauté
®