a dugókat a kartámlákból és kihúzni a négyszögletes
hüvelyeket a kartámlákból.
3• Ezt követően helyezzék a négyszögletes hüvelyeket a
védőpántra az ábra szerint, vezessék be a védőpántot a
kartámlákba és a dugókat a kartámlákba visszaillesztve
fejezzék be a műveletet.
A GYEREKÜLÉS BEKAPCSOLÁSA ÉS LEKAPCSOLÁSA
A gyerekülés bekapcsolási és lekapcsolási fázisának
megkezdése előtt mindig működtessék a féket.
4• A gyerekülés kocsira történő rákapcsolásához azt
helyezzék rá az ábra szerint és mindkét kézzel nyomják rá
kattanásig. A gyerekülés elfordítható, azaz a mama vagy a
kültér felé irányítható.
5• A gyerekülés lekapcsolásához húzzák a Ganciomatic kart
az A nyíl irányába és ezzel egyeidejűleg nyomják és húzzák
felfelé úgy, ahogy azt a B nyíl mutatja.
HÁTTÁMLA BEÁLLÍTÁSA
6• A gyerekülés háttámlája lehajtható négy pozícióba.
A felemeléséhez vagy a leengedéséhez húzzák fel a
foganytút és ezzel egyidejűleg a kívánt pozícióban
rögzítsék.
A LÁBTARTÓ BEÁLLÍTÁSA
7• A: A gyerekülés lábtartója beállítható két pozícióba: a
felsőbe, a gyermek lefektetéséhez és az alsóba akkor,
amikor ül. A beállításához az ábra szerint járjanak el. B:
Egyedül a lábszártartó is felemelhető az ábra szerint úgy,
hogy a lábtartót leengedve hagyják.
BIZTONSÁGI ÖV
8• A: Gy[őz[ődjenek meg arról, hogy a vállpánt helyesen be
van-e vezetve oly módon, hogy nyomják azt be az ábra
szerint. B: Kapcsolják be az övet az ábra szerint.
9• Az öv kikapcsolásához nyomják be a csat oldalait és
egyidej[űleg húzzák a kültér irányába a derékövet.
10• Mától kezdve egyszer[űbb az új biztonsági öv viselete a
"kattintsd be és kattinsd ki" rendszernek köszönhet[ően.
Valóban, az öv bekapcsolása el[őtt kattinsa be a kis
csatot a háttámlához oly módon, hogy vezesse be a
nyelvecskét a megfelel[ő nyílásba az ábra szerint; majd
miután bekapcsolta az övet a gyermekén, kattintsa le azt
a háttámláról a gyermek szabad mozgásának lehet[ővé
tételéhez. A kis csatnak a gyermek vállai alatt kell
maradnia.
ELTÁVOLÍTHATÓ VÉDŐPÁNT
Amikor a gyermekek már nagyobbak, akkor el lehet
távolítani a védőpántot.
11• Kézzel alulról nyomva vegyék ki a dugókat a kartámlákból
és húzzák ki a védőpántot.
12• Felülről húzzák ki a két négyszögletes hüvelyt a
védőpántból és illesszék be azokat a kartámlákba úgy,
hogy a lezárt oldal kívülre essen; a dugókat a kartámlákba
visszaillesztve fejezzék be a műveletet.
KOCSITETŐ
13• A kocsitető felerősítéséhez illesszék be a kapcsokat a
gyerekülés kartámláiba és gombolják be a kocsitetőt a
háttámla hátulján.
14• Csak a Seat Unit Duette és a Triplette kocsitetőhöz:
gombolják a kocsitető alsó füleit belülről a gyereküléshez
az ábra szerint és engedjék le a támaszkarokat a kocsitető
kifeszítéséhez.
15• Csak a Seat Unit Duette és a Triplette kocsitetőhöz: a
kocsitető egy czipzárral van ellátva. A czipzár széthúzásával
a kocsitető napellenző tetővé alakítható át.
• A kocsitető levételéhez nyomják meg a kartámlán
elhelyezett piros gombot és ezzel egyidejűleg húzzák
felfelé a kocsitető kapcsát.
TAKARÓ
16• A kocsitető rákapcsolása után felerősíthető a takaró,
helyezzék azt a gyerekülésre és gombolják a kocsitetőhöz.
A takaró gombokkal van ellátva a leengedett lábtartóval
való alkalmazás esetére.
HUZAT LEVÉTELE
17• A gyerekülés huzatának levételéhez a négy illesztőkapocs
lekapcsolásával és az oldalsó füleknek a kis vaspántokból
történő kiemelésével kapcsolják le a zsákot a kartámlákról
az ábra szerint.
18• Gombolják le oldalt alul a gombokat az ábra szerint. Az
ülés alól kihúzva vegyék le a lábválasztó szíjat.
19• Húzzák ki a zsák fülét a háttámla alól az ábra szerint. A
szíjon keresztül átvezetve felülről vegyék le a zsákot.
kiegészítők termékskálája
20• Cover All Esővédő: mindent betakaró esővédő átlátszó
PVC-ből.
21• Pelenkázó Táska: táska védőhuzattal együtt a baba
pelenkázásához, amely a kocsivázra akasztható.
tisztítás és karbantartás
• A termék minimális karbantartást igényel. A tisztító és
karbantartó műveleteket csak felnőttek végezhetik.
• Valamennyi mozgó rész tisztántartása javasolt, és
amennyiben az szükséges, olajjal vékonyan kenjék be
azokat.
• Egy nedves törlőruhával rendszeresen tisztítsák meg
a műanyagból készült részeket, ne használjanak
oldószereket vagy egyéb hasonló termékeket.
• A szövetrészeket keféljék le a por eltávolításához.
• Óvják a terméket a légköri hatóerőktől, víztől, esőtől vagy
hótól; a folytonos és hosszadalmas napsütésnek való
kitétel sok alapanyagban színváltozást okozhat.
• Száraz helyen tárolják a terméket.
• A zsák mosásánál tartsák be az alábbi útmutatást.
vevőszolgálat
Ha véletlenül a modell részei elvesznek vagy károsodnak,
akkor csak eredeti Peg-Pérego alkatrészeket használjanak!
Az esetleges javítások, cserék, a termékkel kapcsolatos
információk valamint az eredeti alkatrészek és tartozékok
értékesítése ügyében vegyék fel a kapcsolatot a Peg-
Pérego Vevőszolgálatával:
• tel.: 0039-039-60.88.213
• fax: 0039-039-33.09.992
• e-mail: assistenza@pegperego.it
• internet weboldal: www.pegperego.com
A Peg-Pérego az ebben a kiadásban ismertetett
modelleknél műszaki vagy kereskedelmi jellegű okokból
kifolyólag bármikor végrehajthat módosításokat.
mi a véleményük rólunk?
A Peg-Pérego a Fogyasztóinak rendelkezésére áll minden
igényük legjobb kielégítése céljából. Ehhez az Ügyfeleink
véleményének megismerése számunkra rendkívül fontos
és értékes. Ezért nagyon hálásak lennénk, ha a termékünk
használatbavétele után kitöltenék a FOGYASZTÓ
ÉRTÉKELÉSE KÉRDŐÍVET, amelyet az alábbi internetes
weboldalunkon találnak meg: www.pegperego.com; ott
feltüntethetik az esetleges észrevételeiket vagy ötleteiket.