HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
ÖSSZESZERELÉS
Vegyük ki az kormánykart, az emelőt és a hosszabbítókat a csomagolásból.
A szerkezeten belül csavarozzuk ki a két csavart (kép.10)
A szerkezeten belül csavarozzuk ki az számú csavart és távolítsuk el az számú alkatrészt, ügyelve arra,
hogy a részek egyben maradjanak.
Helyezzük el a kart (a légellátó a dugattyúk felé kell essen) a csatlakozóval a megfelelő ponton,
helyezzük el az előzőekben eltávolított alkatrészeket a kar mélyedésébe, csavarjuk vissza a csavart és
rögzítsük azt az anyával.
Csatlakoztassuk a két légcsövet, amelyek a karból állnak ki és a megfelelő csatlakozón keresztül a
szerkezethez kell rögzíteni őket a színek betartása mellett, ahogy azt a szerkezeten feltüntetett rajz is
mutatja.
Az emelési és leengedési kézi vezérlőhöz közel található sűrítettlevegő gyors csatlakozón keresztül
tudjuk csatlakoztatni a szerkezetet a berendezéshez.
Olajozás
A hidropneumatikus berendezést mindenképpen egy szűrő-olajozó lineáris egységgel kell összekötni,
ehhez tanácsoljuk az art. Beta 1919F1/4 mikro-párásító használatát, amely percenként két cseppet
mér ki. Ennek használatával a berendezés mechanikus részeinek magas teljesítményét és alacsony
mértékű elhasználódását tudjuk biztosítani.
Abban az esetben, ha a rendszerhez nem tartozna a síkosítást biztosító anyag, a sűrített levegőt
biztosító rendszer olajozásához kizárólag az alábbi olajtípusokat szabad használni:
• AGIP OSO 100; MOBIL DTE 27; ESSO TERESSO 100; SHELL TELLUS 100; BP ENERGOL HP 100.
A HIDROPNEUMATIKUS EMELŐ FELHASZNÁLÁSA
Gépjárművek emelését a következő módon kell elvégezni:
• Helyezzük el az emelőt a gyártó által biztosított útmutatóban megadott helyen és módon.
• Amennyiben erre szükség van, vegyük használatba a kiszerelésben biztosított csuszkát és
hosszabbítót (kép.13)
• A felhasználóhoz képest balra esik az emelőkar, ha azt megemeljük, a kar kiakad, és a felhasználó
kiválaszthatja a három közül, melyik pozícióban áll számára a legkényelmesebben a kar.
• Amikor a (B) kormány pontosan középen áll, akkor az emelőszerkezet pihenő pozícióban van.
• Ha a kormánykar közelében levő (B) kormányt a felhasználóhoz képest jobbra fordítjuk, az emelő
megemeli a rakományt.
• Ha a kormánykar közelében levő (B) kormányt a felhasználóhoz képest balra fordítjuk, az emelő
leengedi a rakományt. (kép.13).
• A gépjármű megemelése után, ahhoz, hogy bármilyen munkavégzést végeznénk a rakomány alatt, a
rakományt mindenféleképpen a megfelelő támasztékra kell tenni.
Mielőtt visszaengednénk a rakományt, bizonyosodjunk meg, hogy a vezérlőkar vízszintesen álljon.
Amíg a rakományt nem támasztottuk a megfelelő támasztékokra, tilos az alá állni.
Bármilyen emelési munka elvégzése előtt a járművet le kell blokkolni a kézifékkel és/vagy
a kerekek elé helyezett ékekkel.
Ha használat közben az elosztó eltörne, azonnal zárjuk el a légellátást szabályzó biztonsági
csapot. (kép.14).
• Ha az emelőszerkezet használaton kívül marad, tanácsoljuk, hogy engedje le a dugattyúkat, az emelő
szerkezetet pedig biztonságos és a tárolásnak megfelelő helyre kell tenni.
Kiegészítők
Az emelőt két darab hosszabbítóval vagy magassági adapterrel látják el (70 és 120mm), valamint egy
körfogú csúszkával (10 mm).
44
HU